E-napló nélkül és kalákában is építhetjük a saját házunk?

–  avagy szabad utat kapnak azok a szakemberek, akik a saját vagy hozzátartozójuk házát építenék

Szerző: Kovácsné Csala Zsuzsanna

Korábbi bejegyzéseinkben már boncolgattuk a saját részre történő építkezés szabályait, lehetőségeit. Mától minden megváltozik, az új szabályváltozások értelmében saját részre építhetünk e-napló nélkül is. Sőt, megfelelő szakmai végzettséggel mi és családtagjaink is részt vehetünk az építői munkában.
Mit is jelent ez pontosan?
Nézzük, milyen szabályok is változtak! (A teljesség igénye nélkül) Azt, hogy ha felkészülten és felelősségteljesen szeretnénk építeni a saját házunkat, akkor ehhez zöld utat biztosítanak számunkra az új szabályok. De tudjuk pontosan, hogy mekkora felelősséggel jár ez?  Mire kell figyelni? Vajon tudjuk, hogy mit nem tudunk, ha belevágunk egy ilyen projektbe? Az építő közösséggel már 10 éve azon dolgozunk, hogy aki egyáltalán építkezésbe vágja a fejszéjét, az minél felkészültebben tehesse ezt és minimalizáljuk a kockázatokat…

 

Most akkor jók az új szabályok vagy rosszak?

Erről már egy nap alatt is hatalmas vita bontakozott ki a neten!
Meggyőződésem, hogy a felvetett kérdésre nincs jó válasz. Ha valaki felkészülten és felelősségteljesen szeretné építeni a házát, ha átlátja az építkezés során meghozandó döntések lényegét és jelentőségét, akkor neki a mostani módosítások egyértelműen könnyítést jelentenek.
Azokat viszont, akik kellő tudás és felkészültség nélkül látnak neki építkezni, több veszély fogja fenyegetni, mint eddig!
Az építő közösséggel már 10 éve azon dolgozunk, hogy aki egyáltalán építkezésbe vágja a fejszéjét, az minél felkészültebben tehesse ezt és minimalizálja a kockázatokat.
Tehát hiszünk abban, hogy aki nem csak azért tesz vagy nem tesz valamit, mert ezt számára a hatóság előírja, hanem azért mert tudja, hogy ez számára hasznos és fontos, nekik a mostani könnyítések egyszerűbbé fogják tenni az életét. (Reméljük, hogy Az építő közösség tagjai ilyenek! 🙂 ) 

 

E-napló nélkül

2019. október 24-én hatályba lépett, a Magyar Közlöny 2019. évi 171. számában (letöltés) megjelent a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet módosítása, mely szerint  ennek 4. § (3) bekezdése a következőre módosul:

„(3) Ha az egyszerű bejelentés a saját lakhatás biztosítása céljából valósul meg, akkor az építési tevékenység
a) építési napló vezetése és az egyszerű bejelentési dokumentációtól való eltérés bejelentése,
b) tervezői művezetés, valamint
c) tervezői és kivitelezői felelősségbiztosítás
nélkül végezhető.

Ez azt jelenti, hogy ha saját magamnak építem a házam, akkor nem kötelező e-napló-t vezetnem, nem kötelező a tervezői művezetés és semmilyen felelősségbiztosítás sem, és még a tervtől való eltérés is megengedett (néhány kikötéssel).
Nem kötelező, azonban ha végig gondoljuk, saját érdekünket szolgálhatja az e-napló. Kifejezetten akkor érdemes utóbbi mellett dönteni, ha nincs kapacitásunk az építkezésünk munkafolyamatait kontrollálni, és egy vagy több kivitelezőt alkalmazunk. 

Ezzel a könnyítéssel azok járnak jól, akik saját részre, saját maguk szeretnék építeni a házukat. Mindezzel jelentős összegeket takaríthatnak meg, de egyben vállalniuk is kell a felelősséget a saját munkájuk gyümölcséért. Ezért érdemes nagyon felkészülni, ebben Az építő közösség mindenkinek segíteni tud! 

 

Újra kalákában

Az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet, 2019. október 24-étől hatályos szabályai a kalákamunkára vonatkozóan a következők:

12. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(6) Az építőipari kivitelezési tevékenység építési szakmunkáit vagy annak egyes munkafázisait saját részre vagy
a Ptk. szerinti hozzátartozó részére a vállalkozó kivitelezői tevékenység végzésére nem jogosult személy is végezheti
a) szakirányú szakképesítés nélkül,
aa) ha az építőipari kivitelezési tevékenység végzéséhez nem kell kivitelezési dokumentáció, vagy
ab) kivitelezési dokumentációhoz kötött építőipari kivitelezési tevékenység esetében a vállalkozó kivitelező
jóváhagyásával, felügyeletével,
b) szakirányú szakképesítéssel azt a szakmunkát vagy munkafázist, amelyre a szakképesítése kiterjed,
a szakmai szabályok betartása mellett.”

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1. § alapján
„(1) E törvény alkalmazásában
2. hozzátartozó: a közeli hozzátartozó, az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, és a testvér házastársa;”.

Nézzük meg milyen esetek fordulhatnak elő, ha én vagyok az építtető: 

  1. Én és a hozzátartozóim is építhetjük a saját vagy hozzátartozó házát szakirányú szakképesítés nélkül, ha a kivitelezési tevékenység NEM kivitelezési dokumentációhoz (nem azonos az egyszerű bejelentéssel!) kötött; 
  2. Ha a kivitelezési tevékenység kivitelezési dokumentációhoz kötött, akkor is dolgozhatunk szakirányú szakképesítés nélkül saját vagy hozzátartozó részére, de csak a vállalkozó kivitelező jóváhagyásával, felügyeletével; 
  3. Ha szakirányú szakképesítéssel rendelkezem (én és a hozzátartozók) akkor azt a szakmunkát, amire a szakképesítésünk vonatkozik, saját felelősségre végezhetjük a saját vagy hozzátartozónk számára épülő házon, de a szakmai szabályokat ekkor is be kell tartani.

Talán ez utóbbi pont az, amit leginkább üdvözölni lehet a könnyítések közül! (A kötelező e-napló eltörlését már kevésbé.  Ott valószínűleg jobb lett volna a néhol valóban nehézkes rendszert javítani.) Most már valaki akkor is „legálisan” dolgozhat a saját építkezésén a saját szakmájában, ha egyébként nincs vállalkozása.

 

A felelősség óriási

Korábban már írtunk arról (ITT), hogy régen mit is jelentett kalákában házat építeni és az alap elgondolás azt kell hogy mondjam, nem volt rossz. Az emberek igényessége (tudása) határozta meg az akkor épült házak minőségét, és igazából sajnos többségében ezért készültek nagyon silány minőségű épületek – miközben természetesen voltak kivételek!

Most gyakorlatilag újra visszatérhet ez az idő, amikor a családok összefogva kölcsönösen segítenek egymásnak, ki-ki a saját szaktudása szerint. De bármennyire is szépnek hangzik ez a gondolat, a valóságban nagyon sok buktatót és veszélyt rejthet ez a lehetőség!

Felmerül egyáltalán bennünk a megfelelő MUNKAVÉDELEM kérdése? Mi a helyzet, ha baleset történik, és megsérül, vagy netán meghal az építkezésen egy rokonunk? Korábban már erről is írtunk (ITT). 

A 2019. október 24-én életbe lépett szabályok szerint nagyon leegyszerűsödhetnek azok a szabályok, amelyek a saját részre épülő, új lakások építését/bővítését lehetővé teszik. A bürokrácia csökkenésével jelentős összegeket, időt  spórolhatunk., de fontos látni, hogy óriási buktatókat is rejthet mindez azon építtetőknek, akik nem készültek fel megfelelően, és nem érzik át, hogy mekkora felelősséggel jár belevágni manapság a családi ház építésének projektjébe.

Érdemes elolvasni Az építő közösség építési joggal foglalkozó partnerének, az epitesijog.hu-nak írását az új szabályváltozásokról: ITT.

Ha hasznosnak találtátok a cikket és továbbra is szeretnétek értékes, építkezéshez kapcsolódó tartalmakról értesülni, iratkozzatok fel hírleveleinkre:

Picture of BodnarGyorgy

BodnarGyorgy

Hasonló cikkek

Hírlevelünk

Így nem maradsz le egyetlen új információról sem.
Ha bármi izgalmas történik az építési piacon (például megjelenik egy új támogatási lehetőség, módosul egy fontos jogszabály), értesülni fogsz róla.
Ha megjelenik egy új videónk, egy új blogbejegyzésünk, ha valamilyen izgalmas rendezvényt szervezünk – ezekről mind időben értesülsz. (Itt hirdetjük meg például a Csináld magad tanfolyamainkat és a Tervcafékat is!)

Építkezőknek, felújítóknak, építési szakembereknek

Építem a házam könyvsorozat

Minden információ és tudás egy helyen, amire egy házépítésre, házfelújításra készülő családnak szüksége lehet!

Írj nekünk itt

Generic selectors
Csak teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
post
Kategória szerinti szűrés
Aktualitás
Árnyékolás
Burkolatok
Egyéb
energiatakarékos ház szakértő
Energiatakarékosság
Építési hibák
Építészet
Építkezés
Építkezés előkészítése
Építkezők mesélték
Építő közösség
Építőanyagok
Épületfizika
Érdekességek
Falazatok
Felújítás
Födém
Gépészet
Hanganyagok
Házak
Háztervek
Hőszivattyú
Infrafűtés
Jogi háttér
Kivitelezés
Költségvetés
Lakberendezés
Lakóérzet
Megújuló energia
Napelem
Nyílászárók
Ökoépítészet
Padló
Padlófűtés
Passzívházak
Pénzügyek
Szellőztetés
Szigetelés
Tervcafé
Tető, tetőtér
Tippek, ötletek
Történetek
Uncategorized
Videók
Villamosság
Vízszigetelés

Blogcikkeink

Olvass többet, legyen könnyebb