„Hug me” és/vagy családi ház

„Hug me” és/vagy családi ház

– nagyívű és bölcs gondolatok év elején családi házban élőknek 🙂

Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy miről is szóljon az év első blogja -elvégre ilyenkor nagyívű, magasztos, filozófikus gondolatokkal jelentkezik szinte mindenki.
Végül úgy döntöttem, hogy az év első blogja egyszerre kapcsolódik az előző év utolsó blogjához, és fő témánkhoz, a családi házhoz.
Elkészülve vele elégedetten állapítottam meg, hogy a 2012-es év elejére egy nagyon fontos gondolatokat, tanácsokat tartalmazó bejegyzést sikerült írjak 🙂
Bízok benne, hogy nem csak én fogom így érezni – még akkor is, ha kicsit hosszabb a megszokottnál…

Két gondolkodásmód találkozása

Örültem, hogy sokan megnyitották a személyesnek szánt újévi meglepetés-jókívánságomat! (Aki nem tette meg, most ennek a blognak a kapcsán még bepótolhatja 😀 – klikk ide!)
A „Hug me” („Ölelj meg”) videóval azt is szerettem volna kifejezni, hogy meggyőződésem szerint csakösszefogva lesz esélyünk arra, hogy nagyobb sérülések nélkül átvészeljük az előttünk álló „nehéz időket”. (És ez a kijelentés nem csak Magyarországra vonatkozik.)
Márpedig egész biztos, hogy az egyre individualistábbá váló „fejlett világ” számára ez a közösségiesedés komoly kihívás lesz, jelentős változást igényel a gondolkodásmódunkban.

Az jutott eszembe, hogy erre a gondolkodásmódbeli feszültségre nagyon jó példát szolgáltat  maga a családi ház is.
Egyrészről családi házba sokszor azért költöznek az emberek, mert elegük lett a társasházi, lakótelepi alkalmazkodásból: a felettük levő lakásban futkározó gyerekekből, a pofátlanságból és/vagy kényszerűségből nem fizetők miatt emelkedő közös költségből, a koszos és szemetes közös helyiségekből, az összefirkált liftből, a néhány ellenző által folyamatosan megvétózott házfelújítási elképzelésekből.
Akik olvasták az Építem a házam I. kötetét, biztos emlékeznek még a nyitóképre, a családi házról alkotott idealisztikus elképzelésekre: távoli szomszédok, nagy zöld felületek, tágasság, azt csinálok, amihez kedvem van – végre nem kell alkalmazkodni senkihez!

Másrészt azonban a családi ház a legpazarlóbb lakhatási forma: minden oldalról nekünk magunknak kell védekezni a környezeti hatások (például a hideg) ellen, minden kihívásra nekünk egyedül kell válaszolni. Nekünk kell megoldani a fűtést (több lakást fűteni egyértelműen gazdaságosabb), nekünk kell megoldani – ha akarjuk – a víztisztítást (nagy tételben ez is sokkal gazdaságosabb), egyedileg kell kezelni a hulladékot, minden egyes kertre külön fűnyírót kell venni – a sor most is folytatható lenne. (Aktuális példának tekinthetők akár a megújuló energiaforrások is – ezek egyedi  használata  ma még sokszor nagyon drága, gondoljunk akár a napelemekre.)
Ez a fajta pazarlás egész biztosan nem lesz folytatható (de legalábbis egyre nehezebben finanszírozható)!
A családi házban lakók, vagy az éppen oda költözők előtt komoly kihívás áll: meg kell találni az egyensúlyt az egyéni lét és a közösségi összefogás között az otthonuk vonatkozásában is!

Van, hisz volt megoldás!

Persze most sincs új a nap alatt: elődeink pontosan így éltek. Egymásra utaltan, egymást támogatva.
Nyáron írtam egy blogot, amely arról szólt, hogy már a virágok teleltetésére is gondolni kell a ház tervezésekor (aki még nem olvasta, annak feltétlenül ajánlom – katt ide!).
Erre azt mondta egy ismerősöm, hogy ezek a problémák csak a mai városi embernek azok. Eger melletti faluban élő nagymamája (és a háza egykori építői) számára ez az elvárás nyilvánvaló volt, nem kellett vele külön „gyökölni”.
Nem kellett, mert az életük, a mindennapi gondolkodásuk része volt ez is.

Manapság a legtöbb építkező – szerencsére – már úgy áll neki a családi ház építésének, felújításának, hogyenergiatakarékos házat szeretne.
Soha nem szabad azonban elfelejteni, hogy ez a bizonyos „energiatakarékosság” két dologból tevődik össze: a házunkból és az életmódunkból! (Ahol a ház egyben keretét is jelenti a benne zajló életnek. – segíti azt, vagy éppen korlátozza.)
Éppen ezért javasoltam azt egy korábbi blogban, hogy a tervezőhöz ne skiccekkel menjünk, hanem igényeink, elvárásaink, lehetőségeink, tervezett/vágyott életmódunk minél pontosabb leírásával!(Az építész pedig hozzá fogja tenni a maga szaktudását ahhoz, hogy elvárásaink köré tereket és falakat tervezzen!)
(És már csak egy lépés van hátra a gondolatmenetből :-D)

Hogyan lehet elérni azt, hogy majdani életünkre vonatkozó elvárásainkat a lehető legjobban megfogalmazzuk, hogy elvárásainkban a lehető legteljesebben helyet kapjanak a fenntarthatóságra vonatkozó szempontok? (Szívesebben használom a „fenntarthatóság” szót az kicsit leegyszerűsített „energiatakarékosság” helyett.)
– Sok közös beszélgetéssel a családtagok között.
– Elolvasva az Építem aházam könyveket és Az építő közösség blogjait 😀
– Elkezdve úgy élni régi otthonunkban, ahogy az újban szeretnénk!
Az utolsó pontra szerettem volna kilyukadni. Ha a fenntarthatóság már ma megjelenik a mindennapjainkban, akkor egy idő után ugyanúgy gondolkodásmódunk részéve válik, mint az egri néniévé a virágok teleltetése.
És ekkor ez a gondolkodásmód már „gyökölés” nélkül átvihető új otthonunkba is – a tervezéskor megteremtve annak lehetőségét, hogy az új ház keretei sokkal kedvezőbbek legyenek egy ilyen életmód számára.
(Egy személyes megjegyzés a végére: ezt az utolsó néhány bekezdést az ezen a fórumon leírt egyik legfontosabb üzenetnek tartom minden építkező számára!)

Fenntarthatóság – mit tesz Az építő közösség?

Az építő közösség alapításkor megfogalmazott célja, hogy segítsen a családi ház építését, felújítását tervezőknek az első gondolat megszületésétől kezdve, az előkészületeken és a kivitelezésen át, egészen a bentlakásig, a fenntartásig.

Ennek a célnak a jegyében idén még többet szeretnénk foglalkozni a fenntarthatósággal – a családi házak kapcsán. (Így talán azoknak is tudunk segítséget adni, akik már elkészültek a házukkal!)
Ennek jegyében kötöttünk szövetséget a GreenDependent Egyesülettel, egy nonprofit szervezettel, akik időről-időre remek anyagokat adnak ki az energiatakarékos, fenntartható életvitel témájában.
Szorosan kapcsolódva a leírtakhoz, szeretnék idézni végül az ő decemberi hírlevelükből: mi mindent tehetnénk mindennapjainkban valójában egy fenntartható(bb) életért?  (Vigyázat, első pillantásra eretneknek ható gondolatok!)

„Közelednek a téli ünnepek, a karácsony, így sokan a saját otthoni, családi ünneplésükre készülődés során időt szakítanak arra, hogy másokkal,  gyakran a maguknál rászorulóbbakkal, megosszanak bizonyos dolgokat: élelmiszert, ruhákat, ajándékot, meleget…
Az osztozás – tudományos módszerekkel is alátámasztva – mindenkinek jó: mi boldogabbak vagyunk, ha osztozunk, a földet pedig kevesebb negatív, romboló hatás éri. Egy 1000 főt megkérdező angol jelentés szerint Nagy-Britanniábanaz emberek kevesebbet osztoznak ma, mint egy évtizeddel ezelőtt, ugyanakkor több tulajdonuk van, mint bármikor korábban, és – érdekes módon – szeretnék, ha több lehetőségük lenne mind idejüket, mind javaikat megosztani. A megkérdezettek közül 10 emberből 8 azt mondta, hogy az osztozkodás boldogabbá teszi őket, és 75%-uk szerint az osztozás a környezet szempontjából is hasznos.
Miért nem osztjuk meg a dolgainkat akkor gyakrabban?
Miért nem használunk dolgokat közösen?
Vagy – ugyanakkor – miért nem kérünk kölcsön szomszédainktól, barátainktól gyakrabban?
Hiszen ezzel még akár jelentős pénzügyi megtakarításokat is elérhetnénk!

Magyar emberként valószínűleg a „közös lónak túrós a háta” mondásra hivatkoznánk… Sok esetben biztos, hogy nem is alaptalanul: fontos, hogy az osztozásnak  és közös használatnak legyenek az osztozók által elfogadott szabályai: mi történik, ha valakinél elromlik a megoszott szerszám, ki pótolja az elveszett alkatrészt, stb. Ha ilyen szabályokat lefektetünk, akkor akár kezdhetnénk is az osztozást?

Kipróbálhatjuk kicsiben, a karácsonyi ajándékok és újévi fogadalmak idején erre nagyszerű lehetőségünk adódik: adjunk karácsonyi ajándékként valakinek, akiről tudjuk, hogy nincs neki, de szüksége lenne rá, például
–  fúrógépünkhöz használati jogot,
– kölcsönzési lehetőséget szakmai könyvtárunkba vagy mesegyűjteményünkbe,
– ha van kertünk, de nem érünk rá művelni, megoszthatjuk kertészkedni vágyó ismerőseinkkel,
– és kipróbálhatjuk autónk megosztását is…

Bíztatásként, motivációként érdemes megemlíteni, hogy az egyéni fogyasztás fellegvárának számító Egyesült Államokban egyre nő az autó-megosztók száma…”

A sok-sok hasznos tippet, ötletet, gondolatot tartalmazó teljes Hírlevelet ide kattintva tudják elérni!

Boldog, fenntartható új évet kívánok!