ÁFA-visszaigénylés és/vagy 5% ÁFA?

– avagy, kinek hogyan éri meg 2021-ben építkezni ÁFA szempontból?

Szerző: Kovácsné Csala Zsuzsanna

ÁFA-visszaigénylés vagy 5% ÁFA?

Korábban már írtunk az otthonteremtési program résztvevői számára tavaly kihirdetett új lehetőségekről, ezen belül szóba került az 5%-os ÁFA, mint kedvezmény.  (Ide kattintva elérhető korábbi cikkünk!)
Azóta Novák Katalin azt is bejelentette, hogy 2021-től újra elérhetővé válik a maximum 5 millió forintig terjedő ÁFA-visszaigénylés azoknak, akik saját erős építkezésre vállalkoznak. 
Sokakban felmerül a kérdés, hogy akkor most hogyan éri meg építkezni ÁFA szempontból?
Nézzük meg, milyen szempontokat érdemes végiggondolni, ha már folyamatban van az építkezésünk, és ha még csak most vágunk bele új otthonunk építésébe!

 

5% ÁFA és/vagy ÁFA-visszaigénylés?

Korábbi cikkünkben említettük, hogy akik 2021-ben generálkivitelezővel terveznek építkezni, azoknak 2021. január 1-től 27%-ról 5%-ra módosul az új építésű ingatlanok ÁFA-tartalma, és ehhez nem szükséges CSOK-ot sem igénybe venni.
Fontos újdonság viszont az akár két évvel ezelőtti kedvezményekhez képest is, hogy azok számára, akik CSOK-ot is igénybe vesznek, az 5%-os ÁFA is visszaigényelhetővé válik!
Sőt, ebben az esetben a visszaigényelt ÁFÁ-nak nincs maximum összege sem (ilyenkor nem él tehát az 5 millió forintos „ÁFA-plafon”!), tehát gyakorlatilag „áfamentesen” építkezhetnek a generálkivitelezővel építkező, CSOK-kal élő családok. 

Ebben az esetben az “adó-visszatérítést” az építési munkálatok végeztével, utólag kaphatjuk majd meg.
Ehhez 2022.  december 31-ig kell benyújtani ÁFA-visszaigénylési igényünket (CSOK igényléssel együtt). Így minden olyan 5%-os ÁFA tartalmú, 2020. december 31-ét követően kibocsátásra kerülő számla ÁFA tartalmát utólag visszakaphatjuk majd, amelyet az ügyletet bonyolító bank elfogad.
A vételár forrásösszetételének meghatározásánál tehát figyelni kell arra, hogy az 5% áfa tartalmat is előre meg kell majd finanszírozni.

 

27% ÁFA és visszaigénylése, maximum 5 millió forintig 

Azok sem maradtak azonban támogatás nélkül, akik nem generálkivitelezővel, hanem saját részre (mondjuk úgy saját szervezésben) építkeznek
Számukra 2021-től  ÚJRA elérhetővé válik az ÁFA-visszaigénylés lehetősége azaz az adó-visszatérítési támogatás .

A támogatás összege megegyezik az építkezés helyéül szolgáló építési telek, valamint a lakás vagy az egylakásos lakóépület építéséhez megvásárolt anyagok és igénybe vett szolgáltatások számlájában feltüntetett és a kiállított számla szerint megfizetett 27%-os általános forgalmi adó összegével, de maximum csak 5 millió forint értékig.
A 27%-os áfa visszaigényléséhez is teljesítenünk kell az alapvető CSOK feltételeket – Tb-jogviszony, büntetlen előélet, köztartozásmentesség -, de gyermek nem szükséges az adó-visszaigényléséhez. (Vagyis gyermektelen egyedülállóként is jogosultak lehetünk az adó-visszaigénylésre.)

Ebben az esetben a legfeljebb 5 millió forintos “adó-visszatérítést” az építési munkálatok előrehaladtával szakaszosan kaphatjuk meg. A támogatás 2018. január 1-jén vagy azt követően, 27%-os ÁFA tartalommal kiállított számla alapján, legkésőbb 2022. december 31-ig igényelhető a bankoknál.

 

Generálkivitelezővel vagy nélküle?

 

Érdemes alaposan végiggondolni, hogy milyen nettó árral kalkulálunk a tervezés során, mert ez jelentősen befolyásolhatja döntésünket, hogy magunk építkezzünk vagy inkább generálkivitelezővel építtessünk. Az alábbi táblázatban szemléltettük, hogyan alakulnak 30 és 40 millió Ft-os nettó költségvetéssel számolva a végső, bruttó árak

30 milliós ház ÁFA-visszatérítés vagy 5% ÁFA?

40 milliós ház ÁFA-visszatérítés vagy 5% ÁFA?

Tanulság: Magasabb nettó ár esetén jobban megérheti generálkivitelezővel építkezni.

 

Szerkezetkész állapotig generálkivitelezővel 5%, utána 27% ÁFA

A családi házak építtetése akkor tartozhat a kedvezményes 5%-os adómérték hatálya alá, ha az építésre a megrendelő fővállalkozónak vagy generálkivitelezőnek ad megbízást.
Az Áfa-tv. 10. § d) pontja szerinti termékértékesítés (generál kivitelezés) esetében a telek tulajdonosa, vagy ráépítésre jogosult személy vállalkozási (építési) szerződés keretében ad megbízást a generálkivitelezőnek arra, hogy részére az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzendő ingatlant adjon át.
Ilyenkor a megrendelő a generálkivitelezővel (mint adóalannyal) van kapcsolatban. Ő az, aki (illetve amely cég) az elkészült lakóingatlant egyetlen ügylet keretében adja át a megrendelőnek. Az ÁFA törvény 10. § d) pontja szerint az ilyen ügylet termékértékesítésnek minősül.
Kiemelném, hogy egy szerkezetkész ház is teljesíti már a termékértékesítés fogalmát!

 

Visszaigénylés: 5% vagy 27%? A kettőt nem keverhetjük!  

Szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy ezt a kérdést jó alaposan járjátok körül!
Először talán érdemes tisztázni, hogy jogosultak vagyunk-e valamilyen formájú ÁFA-visszaigénylésre. Ez attól is függ, hogy vállaltunk-e gyermeket. Mindenképpen úgy érdemes sakkozni ÁFA szempontból, hogy FONTOS előre tudni, ÁFA-visszaigénylést csak egyszer lehet választani! Vonatkozik ez azokra is akik korábban esetleg már döntöttek és igényeltek (pl. 2019. december 31-ig) maximum 5 millió Ft-os ÁFA visszaigénylést. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy mikor kapjuk majd meg a visszaigényelt ÁFÁ-t, mert lehet hogy nem mindegy, hogy már az építkezés közben hozzájutunk a szakaszosan visszaigényelt ÁFÁ-hoz, vagy csak utólag, a felépült ház illetve lakás átadásával. 

 

Családban és mégis generálkivitelezővel

Akiknél esetleg van építési vállalkozó a családban (akár egyenesági rokoni viszony) és a családnak építene lakást vagy házat, de a család nem tud vagy nem szeretne gyermeket vállalni, akkor számukra is elérhető az 5%-os ÁFA (természetesen a kapcsolódó feltételeket ugyanúgy betartva), abban az esetben, ha a generálkivitelező cég piaci áron számlázza tovább az elkészült otthont.
Erről egyik építkezőnk kért és kapott NAV állásfoglalást, amely szakmai véleménynek minősül, de természetesen nem kötelező érvényű. 

„Az Áfa tv. 67. § (1) bekezdése alapján az ellenérték helyett a szokásos piaci ár az adó alapja abban az esetben, ha a termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása nem független felek között történik, feltéve, hogy a) az ellenérték aránytalanul magas a termék, szolgáltatás szokásos piaci árához képest, és a termék értékesítőjét, szolgáltatás nyújtóját egyébként az adólevonási jog nem egészben illeti meg;b) az ellenérték aránytalanul alacsony a termék, szolgáltatás szokásos piaci árához képest, és a termék beszerzőjét, szolgáltatás igénybevevőjét az adólevonási jog nem egészben illeti meg;c) az ellenérték aránytalanul alacsony a termék, szolgáltatás szokásos piaci árához képest, és a termék értékesítőjét, szolgáltatás nyújtóját az adólevonási jog nem egészben illeti meg, valamint a termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása közérdekű jellegére tekintettel mentes az adó alól (pl. adó alól mentes ingatlanértékesítés). Amennyiben a fenti a)-c) pontokban felsorolt feltételek egyike sem áll fenn a beadvány szerinti esetben, akkor továbbra is az ellenérték tekintendő az adó alapjának.”

Ha kérdésetek van, kérdezzetek a kommentek között! (Ha tudunk, válaszolunk 🙂 )

Ha hasznosnak találtátok a cikket és továbbra is szeretnétek értékes, építkezéshez kapcsolódó tartalmakról értesülni, iratkozzatok fel hírleveleinkre:


És ajánljátok barátaiknak, ismerőseiteknek is, akiknek érdekes lehet!

Picture of BodnarGyorgy

BodnarGyorgy

Hasonló cikkek

Hírlevelünk

Így nem maradsz le egyetlen új információról sem.
Ha bármi izgalmas történik az építési piacon (például megjelenik egy új támogatási lehetőség, módosul egy fontos jogszabály), értesülni fogsz róla.
Ha megjelenik egy új videónk, egy új blogbejegyzésünk, ha valamilyen izgalmas rendezvényt szervezünk – ezekről mind időben értesülsz. (Itt hirdetjük meg például a Csináld magad tanfolyamainkat és a Tervcafékat is!)

Építkezőknek, felújítóknak, építési szakembereknek

Építem a házam könyvsorozat

Minden információ és tudás egy helyen, amire egy házépítésre, házfelújításra készülő családnak szüksége lehet!

Írj nekünk itt

Generic selectors
Csak teljesen egyező találatok
Keresés a címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
post
Kategória szerinti szűrés
Aktualitás
Árnyékolás
Burkolatok
Egyéb
energiatakarékos ház szakértő
Energiatakarékosság
Építési hibák
Építészet
Építkezés
Építkezés előkészítése
Építkezők mesélték
Építő közösség
Építőanyagok
Épületfizika
Érdekességek
Falazatok
Felújítás
Födém
Gépészet
Hanganyagok
Házak
Háztervek
Hőszivattyú
Infrafűtés
Jogi háttér
Kivitelezés
Költségvetés
Lakberendezés
Lakóérzet
Megújuló energia
Napelem
Nyílászárók
Ökoépítészet
Padló
Padlófűtés
Passzívházak
Pénzügyek
Szellőztetés
Szigetelés
Tervcafé
Tető, tetőtér
Tippek, ötletek
Történetek
Uncategorized
Videók
Villamosság
Vízszigetelés

Blogcikkeink

Olvass többet, legyen könnyebb