Az ajánlatkérés és ajánlatadás lélektana
– avagy ingyenes-e a házépítésre, házfelújításra kapott árajánlat?
Egy építkező számára ma már természetes kell legyen, hogy adott munkára, adott anyagra több helyről is árajánlatotkér. Érdemes azonban belegondolni abba, mi zajlik ezt követően a „másik oldal” fejében.
Egy szakember számára komoly dilemma, hogy mit szerepeltessen az árajánlatban – sőt, egyáltalán mennyi munkát öljön bele! Elvégre a végén – csakúgy mint a Hegylakóban – csak egy maradhat. A többiek fölöslegesen törték magukat. A vevő természetesen azt várná, hogy minél részletesebb ajánlatot kap, hiszen ezt tudná komolyan venni, ennek segítségével tudná valóban értékelni a kapottakat.
A szakember azonban joggal gondolkodik úgy, hogy nehogy már ő legyen az a balek, aki dolgozik, megalapozott számokat prezentál – a megrendelő pedig az ő ajánlatát küldi tovább még számtalan másik helyre, és biztosan lesz néhány olyan szaktárs, aki egész egyszerűen – anélkül, hogy egyáltalán meggyőződne a leírtak valóságtartalmáról – pár százalékkal aláígér a végösszegnek.
Tipikus csapdahelyzet a bizalom számára – amivel érdemes tisztában lenni.
Megkértem tehát a „másik oldal” egyik képviselőjét, írja le gondolatait a (korrekt) árajánlatok témájában – a bizalomépítés jegyében.
Ajánlom minden házépítés, házfelújtás előtt álló építkező figyelmébe!
Posted in: Egyéb
Vélemény? (0) →